Kultúra

Könyv ajánló

12-14 Éveseknek való könyvek ajánlása

Narnia Krónikái: a Jó és a Rossz örök háborúját meséli el. Olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Ám legyenek az ütközetek akár lélekben, akár a harcmezőn: minden összecsapás meghatározó erejű.

Olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretséget, megtudjuk, mi az árulás, mi a hőstett, mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot. Izgalmas utazás ez a fantázia birodalmában, ugyanakkor a legmélyebb valóságban.

Narnia birodalmának titokzatos történetét hét kötetben mondja el a világhírű angol szerző, C. S. Lewis. Ezek közül a másodikat, Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, és a negyediket, a Caspian herceg címűt vitte eddig filmre a Walt Disney Pictures és a Walden Media. További két kötet, A Hajnalvándor útja és az Ezüsttrón forgatási munkálatai pedig máris folynak. 

Holden Rose: Howard Matheu vagyok, nyolc és fél éves, és lehet, hogy rablók vannak a nyomomban.
Nitával és Gillel láttunk valamit a nyári táborban, amit nem kellett volna. Hallgattunk róla, mert azt gondoltuk, úgyse hinnének nekünk. De nem hagyhattuk annyiban. Készítettünk egy tervet, hogy ne érezzük magunkat veszélyben. Bizonyítékot kellett találnunk!
Ez nem volt mindig egyszerű, és néhány dolog elég viccesen alakult.
Most pedig leírtam ide azt, amit tudnod kell, neked és mindazoknak, akik kíváncsiak rá, mi is történt valójában. 

Egy ropi naplója: Egy napon híres leszek, de egyelőre itt dekkolok a felső tagozatban egy csapat idióta társaságában."

Gyereknek lenni tényleg gáz. Senki nem tudhatja ezt jobban Greg Heffleynél, hiszen a felső tagozatban rohad, ahol méreten aluli nebáncsvirágok teremnek az olyan izompacsirták között, akik már rég borotválkoznak.

Az anyu én vagyok: Mikor Mesi meglátta, hogy a macska felkergeti a kutyát a fára, rögtön tudta, hogy tudós nagyapja kísérlete sikerült: a kutya és a macska "helyet cseréltek". De a Tata igazi célja nem az állatok csereberéje. Elképzelése szerint két ember csak úgy ismerheti, értheti meg egymást igazán, ha személyiséget - lelket - cserélnek, legalább egy kis időre. De ki lesz az a két ember, aki ezt vállalja? Mesi mamája, Anna, aki tanárnő, hallani sem akar ilyen őrültségről. Mesi pedig, aki csatár az ötödikes lányok focicsapatában, inkább a híres futballsztár, David Beckham bőrébe szeretne bújni.

Ez az izgalmas, humoros, érzelmes történet, amelyet Nógrádi Gábor a gyerekolvasók kérésére írt, a magyar és nemzetközi díjakat nyert Petepite című regény párja. Abban a történetben apa és fia, ebben anya és lánya cserélnek helyet. És a világ most is a feje tetejére áll. 


Interjúk

Gitta Boglárka

Riporter: Fromberger Dorka

  • Miért választotta ezt a pályát?
  • Azért választottam, mert szeretem a gyerekeket, bár az egyetem elvégzése után mással foglalkoztam, de végül is visszatértem a tanításhoz. Az általános iskola felső tagozatában tanítok történelmet és úgy érzem ez a korosztály pont passzol az egyéniségemhez.
  • Mikor döntötte el, hogy tanár szeretne lenni?
  • Igazából már általános iskolában szerettem a történelmet, bár elsődleges célom az volt, hogy jogász legyek, a felvételi tantárgy viszont történelem volt. Mivel ez volt a kedvenc tantárgyam a magyar mellett 2. helyként a történelmet jelöltem meg, és így kötöttem ki a tanári pálya mellett.
  • Mit gondol, mennyire szeretik a gyerekek a törit?
  • Szerintem szeretik az óráimat is és a tantárgyat is. Sok érdekes dolgot tanítok a múlttal kapcsolatba, bár azt gondolom, hogy nem egy könnyű tantárgyról beszélünk. De szerintem egy tanulható tantárgy.

Szentgyörgyi Fanni

Riporter: Fromberger Dorka

  • Mennyi erőfeszítés kell ahhoz, hogy kitűnőtanuló legyél? Mennyi időt vesz igénybe?
  • Átlagosan egy nap 3 és fél órát szoktam tanulni, persze ez a házik nehézségétől is függ.
  • Mennyi idő alatt szoktál elolvasni egy olyan közepes vastagságú könyvet? (Kb.300 oldal)
  • Hát körülbelül 1-2 nap alatt.
  • Hova felvételiztél továbbtanulni?
  • A pécsi Kodály Zoltán spanyol kéttannyelvűbe.

Könyvtáros

Riporter: Králik Kolos

  • Mostanában mennyire szeretik a fiatalok a könyvtárat?
  • Van egy réteg, akik szeretnek járni, de sajnos nincsenek elegen. Azt vesszük észre, hogy a gyerekek már nem olvasnak annyit, mint jóval régebben, inkább jobban leköti őket a saját mobiltelefonjuk világa.
  • Ez a korosztály megveszi, vagy inkább kikölcsönzi a könyveket?
  • A gyerekek egy része megkapja, ha a szülők megtehetik megveszik a könyvet, mert örülnek, hogy a gyerekük szeret olvasni. Sajnos ez nem túl gyakori de, a nagy részük eljön a könyvtárba és kikölcsönzi, mert sajnos a könyvek nagyon drágák.
  • Egy nap kb. hányan jönnek könyvtárba?
  • Ez teljesen szélsőséges. Van amikor rengetegen, van amikor szinte csak egy-ketten.

Fuvolatanár

Riporter: Szabó Réka

  • Miért ezt a pályát választotta?
  • Azért ezt a pályát választottam, mert már egész kiskoromba elkezdtem fuvolázni és valahogy így megtetszett, meg volt hozzá tehetségem. Már gyerekkoromban mindig azt képzeltem, meg azt játszottam, hogy zenetanár vagyok. Egy idő után pedig a zenei pálya felé terelődtem.
  • Ki a kedvenc zeneszerzője?
  • Nagyon hosszú a lista, de ha ilyen nagyon-nagy zseniket kellene mondanom, akkor Mozart és Bach.
  • Hány éves kora óta tanul fuvolázni?
  • 9 és háromnegyed.
  • Milyen népszerű a fuvola a gyerekek körében?
  • Szerencsére nagyon népszerű, az egyik legnépszerűbb hangszer!

Készítette: Szabó Réka, Fromberger Dorka, Králik Kolos, 

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el